Castlevania játékteszt

 Castlevania

A Castlevania nevű játékot a japán Konami készítette és adta ki 1986-ban, egyes helyeken Vampire Killerként is ismert. Későbbi években portolták több platformra is, a tesztben egy 1990-es verzió kerül bemutatásra, ami teljesen megegyezik az eredetivel.

Kezdetek

Bevallom, hogy nálam nem a történet játssza a főszerepet, de hát ez is hozzátartozik egy játékhoz.

Jelen esetben Simon Belmont-ot alakítjuk, aki Castlevania nevű kastélyba utazott nem másért mint, hogy Draculát levadássza, mivel ő egy vámpírvadász családból származik (mármint Belmont). Tehát Simon bőrébe bújva kell véghezvinni ezt a küldetést méghozzá egy platformjáték formájában, ez vajon sikerülni fog? Könnyű feladat lesz a vámpírok legnagyobbikát megölni? A teszt végén válaszolok, és nem ér odagörgetni :).

A játékmenet

Megemlíteném a grafikát -amit természetesen nem mai szemmel kell nézni- de nekem tetszik. Tehát a kastély megjelenítése, és a pályák szerintem egész jók, bár néhol furcsa színkombinációk akadnak. Sok extra ugyan nincs, hiszen ez egy szokványos platformugrálás mint már említettem, de vannak benne dolgok amikre mindenképpen érdemes kitérni. Alapból egy ostor (!) a fegyverünk, legalábbis szerintem biztosan az, de könnyedén szert tehetünk egy másodlagos, fegyverre és ha szerencsénk is van akkor nem is akármilyenre, például dobókés és -csillag, balta vagy akár egy

olyan lehetőség, hogy az ellenfelek mozdulatlanok lesznek.

Ilyen nyalánkságokat a falakon található gyertyák leütésével szerezhetünk. Innen pottyan a szív is ami nem az életünket tölti, hanem, a másodlagos fegyverhez kell, ahány ilyet összegyűjtünk annyiszor használhatjuk. Életerőt a a néhol kiüthető falban található kajával tölthetünk vissza. Ily módon felvesszük a harcot a különféle szörnyek, és minden más ellenséggel miközben keressük a helyes utat a szinteken. Minden pályán vannak ajtók amit meg kell keresni, ezek nyilván a továbbjutáshoz nélkülözhetetlenek, de ellenőrzőpontként is szolgálnak. Minden pálya végén egy főellenség vár ránk, hogy vérünket vegye, persze ezt nem hagyhatjuk.

A játékmenet – II. felvonás, avagy a korai agyhalál

Sajnos a játéknak vannak árnyoldalai is, hiszen semmi sem tökéletes. A játék alapjában véve jó, és élvezetes de sajnos meg kell vele szenvedni. Néhol az irányítás elképesztő - persze ebben közrejátszik az is, hogy anno más platformokra készült, pl. egy NES-en valószínűleg jobb, de ezt nem tudom – tudniillik az emeletek/platformok között lépcsőkön keresztül navigálhatunk ami néha nem is olyan egyszerű feladat mint amilyennek gondolná az ember. Ez ugyan még a kisebb probléma. A legnagyobb az az, hogy cefet nehéz a játék. A repkedő, fel-alá mászkáló ellenségek nagyon megkeserítik az életünket. Sokszor már az a kihívás, hogy átvergődjünk egy rövid szakaszon. Nálam az össze-vissza repkedő ellenfelek tették be a kaput. Amikor hiába próbálom megölni, egyszerűen lehetetlen mert olyan „pályán” repked. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem lehetetlen megcsinálni csak kellő türelem és kitartás szükségeltetik, aminek kis idő múltán híján voltam, és nem is tudtam sajnos végigvinni a játékot, ennek ellenére azért egy megfelelő kép alakul ki bennem a Castlevaniaról.

Összességében...

Mindenképpen egy jó játék. Egy élvezetes mászkálós, platformon ugrálós szórakoztatóprogram.
Mindenkinek ajánlom, aki teheti próbálja ki, de számítson arra, hogy nehézségekbe fog ütközni, gondolok itt a nehézségre, de gyakorlással akármit lehet.

Gondolom már tudjátok a választ az elején feltett kérdésre, de ha nem akkor megsúgom:1.: Lehetséges, 2.: Nem.

-Isty

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.