Tesztek - Will Rock
2009.08.06. 21:45
Ezt a játékot Dév ajánlotta nekem. Le is írta a történetét:
Nos a történet szerint a rómaiak bezárták az ókori görög isteneket egy az Olümposz lábánál lévő templomba. Az istenek pedig megfogadták, hogyha kiszabadulnak, akkor elég brutálisan megtorolják, amiért bebörtönözték őket. Prométheuszt pedig akarata ellenére arra kényszerítik, hogy őrizze a templom bejáratát. Aztán pár ezer év múlva megtalálják a kaput, ide megyünk mi a professzorral és annak a lányával. Viszont adódik egy kis gubanc ugyanis van egy szervezet, akik ki akarják szabadítani az isteneket, a professzort lelövik a csajt elhurcolják, hogy majd feláldozzák Zeusznak. Mi pedig szépen összetörjük Prométheusz szobrát, aminek hatására Prométheusz ugymond megáld minket.


Hogy ez miért van azt nem tudom. Ami még említésre érdemes az a véres fegyver. Ha meglőnek, vagy ha kövel lövök le egy ellenségek akkor tiszta vér lesz a fegyver, szerintem ez nagyon állat. Olyan is megesett hogy lelpttem egy ellenséget(amilyen a képen is van) szétfröccsen és két másik kissebb lesz belőle. Jó ötlet de néha zavaró.
<--Ez a méreg fröcskölő fegyver nem valami hatásos mert nem hal meg tőle egyből az ellenség, kell 1-2 másodperc és ez keményebb csatákban elég rossz. Ez van a fagyasztós puskával is rálövök, eltalálom és 1-2 másodpercig még akár lő is rá, ha ijászról van szó. Tehát ezeket nem érdemes használni, inkább a géppuskát, és a minigunt ajánlom. Ahhoz a későbbiekben van bőséges lőszer és elég jól lehet írtani vele az ellenséget.
Ami még kegyetlen jó volt az a soundtrack. Valami elképesztően jó volt és illett a pályák hangulatához.
Értékelésem:
Grafika: Nincs vele gond, 2003-as játokhoz tökéletes, jó sok vér kidolgozott pálya, fegyverek, és ellenségek. Bár néha vannak apróbb textura hibák amik nem annyira zavarók, de ha figyeltek volna rá akkor nem lettek volna ilyenek. 9/10
Mestrerséges Intelligencia: Ezzel sincs semmi baj, nincsenek láma ellenfelek. 10/10
Hang-Zene: Mint mondtam tökéletes, de néha a fegyvereknek lövéskor nem volt hangja bár ezt nem veszem hibának, mert lehet hogy csak nálam volt ez.
Irányítás: Könnyű, csak minden fegyver más gombon van, amit nagyon nem szeretek és nem valami előnyös, főleg ha 200 ellenség közelít. 8.5/10
Játékélmény: Nem annyira rossz, néha nagyon izgalmas de sajnos ezt elrontja a néha unalmas rész és nagyon sok ellenség. 8/10
Összességébenen: Ez egy JÓ játék csak néhol voltak benne olyan részek hogy padlót fogtam.De végülis ez valamennyire ízlés kérdése, de attól még unalmas az a rész.->8.5/10
Isty-2009.08.01
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.