A magyarok a Crysis megjelenése óta nem igazán alkottak nagyott, viszont 2010 januárjában teljesen más műfajban alkot nagyot a Neocore - a King Arthur képében. A stratégia műfaját nem fogja módosítani, hiszen igazán Total War szájíze van az egésznek, de változtat, amit a Total War sorozat mostanság nem igen akaródzik megtenni.
Olyan időkbe kalauzol vissza minket a játék, ahol még sosem jártunk RTS formájában – és ez Arthur király időszaka. Célunk elfoglalni egész Britanniát, ami meglepően kicsi, emiatt a kampány rész is rövid. A regék viszont nem írtak arról, hogy Arthur korában mindenki tudott volna varázsolni és misztikus lények öltek volna különböző misztikus lényeket. Arthur királyt alakítjuk, akinek meg van a maga kerekasztala – itt gyűlnek össze hőseink/ zsarnokaink, akiknek morálnövelés céljából földet oszthatunk. Amennyiben emberink moralitása lemegy, árulásra számítsunk.
Cselekedeteink 2-2 fő részre oszlanak – cselekedhetünk gonosz zsarnokként, vagy a jóságos hősként, aki mindenkinek a segítségére siet, habár elég drága lesz. A másik két szál már vallási – lehetünk óhitűek és keresztények. Mind a 4 szálnak az egységek terén van jelentősége; a gonoszok szellemeket és trollokat kapnak, a jók aranyban pompázó elit harcosokat. Emelett hőseink varázslatai is ettől függ – míg a jó gyógyít, a gonosz pusztít.

Történetünk emiatt nem lineáris. Minden küldetésben döntenünk kell, hogy a jónak segítünk-e azzal, hogy szétverjük a gonoszok seregét vagy fordítva. A keresztény vagy az óhitú város lesz a székhelyünk, viszont semmi esetre se maradjunk semlegesek.
A csaták érdekesen zajlanak a King Arthur-ban. Egy csata kezdeténél 3 helyszín közül választhatunk, ez előny néhány egységeünk számára. Helyek vannak elszórva a térképek területén, amelyeket elfoglalva kapunk bónuszpontokat, vagy varázslatokat.
Természetesen vannak gyors csaták is, ugyanezekkel a szabályokkal, de itt legalább magunk állíthatjuk be az egységeinket, így megisverve azokat az egységeket, amik a kampányban – oldalválasztásunk miatt – nem elérhetők. A játékban nem tudunk építkezni, emiatt a seregtoborzás sem épületekből megy. Télen seregeink sosem mozoghatnak, ez a tökéletes időpont a toborzásra. Nyersanyagot felhasználhatunk viszont ara, hogy egy-egy csapatot meggyőzzünk, hogy harcoljanak az oldalunkon, szövetségek országok szerzésére is alkalmas. Emiatt a kampány nincs túlbonyolítva, egyszerűen letisztult; elsöprünk mindenkit aki utunkba áll, bármi áron.

A játék először 2009 decemberében jött ki Steamre, angolul. Háborogtam, hogy magyar fejlesztőktől miért először az angol verzió megy ki, és miért csak januárban jelenik meg a szinkronos verzió? Nekem az eredeti steames van meg, amiért áldom az eszem – magyar szinkronnal feleakkora az élvezet. Aki nem érti meg angolul a küldetéseket, ahol folyamatosan döntenünk kell, annak hasznára válhat a felirat, a szinkron pedig szokás szerint nem ér az „eredeti” közelébe.
Grafikailag gyönyörű lett a játék, ez főként a katonák részletességén látható. Csapataink minden egyes tagja kivehető, látványvilágilag is nagyszerű a játék. Varázslataink látványosak, mikor savas esőt hívunk az ellenfélre, vagy amikor hősünkből árad egy lángcsóva, amit 360°-ban megsebez mindenkit. Ahogyan egy troll belecsap az egyszerű katonákba, akik emiatt felrepülnek, igazán jól néz ki.
Mesterséges intelligenciája a játékban nagyszerű. A Total Warokkal ellentétben itt ki kell használni a környezeti viszontagságokat is, hogy egy-egy csatát minél kevesebb vezteséggel nyerjünk meg. Erdőkbe elrejthetjük bármely egységeünket. A talajtól is függ a siker – mezőkön bizonyos katonák jobban harcolnak, mint erdőben. Itt minél nehezebbre rakjuk a játék fokát, nem az ellenfél csapatainak száma fog növekedni, hanem a taktikázása. Viszont legtöbbször abba a hibába esik, hogy két felé osztja a seregét. Én ezt nem teszem meg, így a teljes seregemmel rohanom le az ő seregének egyik felét, így könnyebben bánok el a másik felével is. Már a gép személyében is komoly ellenfelet láthatunk, nem csak a valódi emberekben, a multiplayerben.
 Irányításilag a megszokott RTS irányítást kapta, az egérrel mozgatunk mindent. A csaták előtt szüneteket vannak, itt mozgathatjuk egységeinket ide-oda, ami nagyon hasznos, hiszen vannak olyan ritka pályák, ahol íjászainkat akár ellenfeleink háta mögé is tehetjük. A nagytérképen látható mozgást is így iráyníthatjuk, akár a Total War sorozatban. Itt sokszor probléma, hogy mivel a kijelölt távot több körön keresztül kellett megtennünk, ezzel húzva az időt. Amennyiben átléptünk egy-egy határt már azonnal ellenségre találtunk, ami irritáló. Egyes városokhoz több országon kellett átvándorolni, mégis többet háborúztam, mint szándékoztam volna.
Hangulatilag a King Arthur minden perce élvezhető. Ötvözi az RPG elemeket stratégia elemekkel, és a stratégia esetében nagyobb a hangsúly mint a Total War-okban. RPG elemek azok a korábban rebesgetett részek, mikor egy-egy küldetésünknél folymatosan kapjuk a szövegeket, ahol még több lehetőség tárul előnk – itt az nem érvényesül, hogy a rosszak nem mondhatnak jót, és a jók nem mondhatnak rosszat, de ezzel csak a semlegességbe taszítják magukat. Az is RPG-re hajaz, hogy egységeink és hőseink fejlődnek, itt különböző helyekre oszthatjuk a pontokat. Ez sima egységeknél elég szegényes, a legfontosabbak a támadás és a védekezés, hőseinknek pedig itt választhatunk varázslatokat, illetve olyan pontokat, amiktől a csapatok szemében jobb stratégiáknak számítanak, ezzel növelve a moráljukat. Sajnos idegesítőek azok a részek, amikor az ellenfél seregét teljesen meggyaláztuk, de néhány íjászát addig kergetjük percekig, ameddig ki nem futnak a pályáról. A lovasaim közel sem voltak olyan erősek, mint vártam, már a gyalogság is könnyen lekaszabolta őket, nem is beszélve arról a varázslatról, amitől a földből jégdárdák emelkednek, ezzel átszúrva lót és lovast. Az éjszakából csinálhatunk akár nappalt is, ez előnyt jelent a gonosz oldalnak, ködöt hozhatunk az ellenfél íjászainak fejére, de ez csak pár darab a sok-sok varázslat közül.
Végszóként elmondható, hogy a NeoCore nagyot alkotott. Ez az időszak közel áll a szívemhez, a misztikussága, úgyhogy telitalálat volt, igazi felüdülés a már-már rókabőrnek tűnő Total War-okhoz képest.

 

Értékelés:


Grafika: Kiemelkedik az egy átlag stratégia grafikájához képest, részletes minden tekintetben, a jó és a gonosz oldal szépen lett elválasztva grafikailag is. 10/10
Hang/Zene: A magyar szinkron egyáltalán nem tetszett. Tudom, nem azt a verzió lett tesztelve, de szó nélkül nem megyek el mellette. A csatáknál jellemző a gyors zene, ahogyan illik. Szinkron nincs sok a játékban, általában akkor hallható, mikor egy-egy küldetést olvasnak fel, de nem szoktam ezeket meghallgatni, inkább olvasok. 7/10
Irányítás: Természetesen minden egérrel, könnyen forgatható nézettel, kifogásolnivaló nélkül. 10/10
Játékélmény: Arthur király kora, ahogyan még nem láttuk, egy nem túl bonyolult RTS-ben. RPG és RTS elemek érdekes egyvelege, sok taktikázási lehetőséggel, de néhány idegesítő résszel. 9/10
Összesítés: Minden stratégia kedvelőnek kötelező, aki meg nem lelkesedik a műfajért annak is érdemes kipróbálnia, nem veszíthet vele semmit.
8/10

Aki helyesírási hibát talál az kérem jelezze!

A bejegyzés trackback címe:

https://good-games.blog.hu/api/trackback/id/tr61885938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Njugi · http://belabafs.blog.hu/ 2010.04.01. 20:51:00

"hősünkből árad egy lángcsávó" Ez mit akar jelenteni? :)
"jlgdárdák" Értékelés előtti 7. sor.
"róbaőrnek" Ezt se tudom mit jelent :S Értékelés előtti 2. sor.
Amúgy nagyon tetszett Erevis, csak ne lenne felemás betűtípusban.

Gunny · http://gamesandmovies.blog.hu/ 2010.04.02. 10:51:41

jó lett...csak amikor beraktad a szöveg alá a képet,azt csak nehezen birtam elolvasni...bár a szemem nem a legjobb.

Erevis · http://erevis.posterous.com/ 2010.04.03. 14:18:13

@Gunny: Az nem direkt van, ha ilyet látsz frissíts.
süti beállítások módosítása